Angol tanítás kis csoportban

családias órák, rugalmas időpontokban, maximum 4 fővel

Kis csoportos angol tanítás

A tanár

Orbán Győző diplomás, számlaképes angolnyelv-tanár vagyok. Diplomám átvételének ideje, 2002 óta tanítok angolt felnőtteknek teljesen kezdő szinttől egészen felsőfokig. Jelenleg is főállásban egy alapítványi iskolában tanítok nyelvet felnőtteknek, de pályám során tanítottam magánnyelviskolában, cégeknél illetve magánúton is. 2007 óta szóbeli nyelvvizsgáztató vagyok Origo nyelvvizsgákon.

gyozo.jpg

A módszer

Mivel felnőttek tanítására specializálódtam, egy bizonyos fokú önállóságot és tanulni akarást várok el. Sajnos sok általános vagy középiskolában tanító kolléga nem tud „váltani”, mikor felnőtteket tanít és lekezelő módon viselkedik velük, én azonban szeretem a diákjaimat önálló felnőtt emberként kezelni és az intellektuális szintjüknek megfelelően tanítani. Úgy gondolom természetemnél fogva türelmes, kedves és jó magyarázó vagyok, igyekszem a diákok igényeihez idomulni. Általános nyelvtanulás esetén általában egy kurzus könyvet szoktam javasolni, melyet próbálok sok extra (és általában általam írott) feladattal kiegészíteni. Úgy gondolom, hogy egy nyelv tanulásának életszerűnek kell lenni, ezért igyekszem sokszínűvé, érdekessé és kommunikatívvá tenni az órákat. A nyelvvizsgára felkészítő órákon a hangsúly természetesen a vizsgafeladatok gyakorlásán van. Fő profilom az Origo nyelvvizsga, amely most lett egyszerűbb, mivel kivették belőle a magyarról angolra fordítást.

A csoport

Tapasztalataim szerint nem elég hatékony a tanulás, ha 5-6 főnél nagyobb létszámú a csoport, hiszen nem jut elég idő egy főre. Másfelől viszont sokan nem tudják megengedni maguknak, hogy egyedül kifizessenek egy magánórát. Az általam tanított csoportokban a létszám garantáltan maximum 4 fő, így a tanulás kedvezőbb áron érhető el, viszont az órák koncentráltak és lendületesek tudnak maradni, nem is beszélve arról, hogy más emberekkel együtt tanulni mindig érdekesebb, mint egyedül.

A helyszín

A csoportos foglalkozásokat hatvani lakásom egyik szobájában tartom, amelyet direkt a célnak megfelelően rendeztem be. A környék és a szomszédok is csöndesek, elmondható, hogy a helyszín ideális a tanuláshoz.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, megtalálsz a 30/2906215-ös telefonszámon, illetve a droseproject@gmail.com email címen.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 16
Össz.: 4 614

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Angol tanítás kis csoportban - © 2008 - 2024 - walksinlight.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »